Lakáshitel támogatás

Amivel éves szinten akár 1-2 havi törlesztőrészletet is megspórolhat!

OTP Egészségpénztári számlájára ne csupán az egészségügyi kiadásai kapcsán gondoljon, hiszen 180 nap várakozási idő után új kapuk nyílhatnak meg Ön előtt. Hiszen abból a befizetett összegből, ami már min. 180 napja elérhető az Egészségpénztári számláján, felhasználhat családi támogatásokra is, például lakáshitele törlesztésére. Így erre is több forrása lehet pénztártagként, évente közel 70 ezer forinttal! Az egészségpénztári számlára feltöltött összeg 20 százalékát visszakaphatja ugyanis adó-visszatérítésként.


Támogatás összege

Maximum: 40 020 Ft/hó/pénztártag (2024-ben), de ezen belül legfeljebb a hitel (fejenkénti) törlesztőrészlete.

Ha adós és adóstárs együtt törleszti a hitelt: akkor a támogatást igénylő maximum a rá eső törlesztőrészletet kaphatja meg támogatásként. (Példa: ha a havi törlesztőrészlet összesen 60 ezer Ft, akkor fejenként 30 ezer forintot használhatnak fel ilyen célra egészségpénztári egyenlegből.).

TIPP: Ha havi 40 020 forintot törlesztene egészségpénztári számlájáról, úgy legalább 42 803 forinttal töltse fel azt a levonások miatt.

Mire használható fel?

  • Jelzálog alapú lakásvásárlási, lakásfelújítási vagy lakásépítési hitel
  • Munkáltatói jelzáloghitel lakásvásárlásra, lakásfelújításra vagy lakásépítésre banki közreműködéssel
  • Lakástakarékkal kombinált jelzáloghitel lakásvásárlásra, felújításra vagy építésre


Hogyan működik?

  1. Befizet egészségpénztári számlájára

    Akár alkalmi, akár rendszeres, automatikus (pl csoportos) befizetéssel. Befizetési lehetőségek

    (Ebből egészségügyi kiadásokra bármikor költhet, azonban családi támogatásra min. fél évvel később használhatja fel befizetését – ezt egyszerűen ellenőrizheti ügyfélportálunkon: önsegélyező egyenleg)

    Példa: a március eleji befizetés szeptember elejétől használható fel családi támogatásokra.
    Ezért érdemes előre takarékoskodni.

  2. Igényli a támogatást

    Küldje be az igénylőlapot és a melléklete(ke)t:


    Ha van ügyfélkapuja:

    1. Töltse ki az igénylőlapot. Jelölje rajta azt is, hogyan szeretné megkapni a támogatást:
    - közvetlenül a lakossági folyószámlájára, vagy
    - a hitelszámlájára (a hitelt folyósító pénzintézet számlaszámára) – előtörlesztésként vagy a havi törlesztés részeként.
    2. Hitelesítse AVDH-val, majd töltse le a hitelesített dokumentumot.
    3. Töltse le/fotózza le az alábbi dokumentumait:
    - Lakáscélú jelzáloghitel szerződést
    - A hitelintézet igazolását vagy a bankszámlakivonatot az igénylést megelőző 3 havi törlesztő részlet összegéről
    - Ha lakossági folyószámlára kéri az utalást, akkor minden hónapban igazolja az adott havi hiteltörlesztés megfizetését is (az igénylőlap és a számlakivonat/hitelintézet igazolás beküldésével, amin szerepel a számlatulajdonos neve)

    (Ha a törlesztőrészletet nem az Ön bankszámlájáról vonják, hanem házastársáéról, akkor ezt jelezze számunkra az alábbi dokumentum beküldésével.)
    4. Küldje el mindezt e-mailben az onsegelyezo@otpep.hu címre vagy töltse fel a www.otpportalok.hu ügyfélportálunkon keresztül (belépés után: „Ügyintézés/Lakáshitel törlesztési támogatás” menü).


    Ha nincs ügyfélkapuja vagy problémába ütközik:

    1. Töltse ki az igénylőlapot. Jelölje rajta azt is, hogyan szeretné megkapni a támogatást:
    - Közvetlenül a lakossági folyószámlájára, vagy
    - a hitelszámlájára (a hitelt folyósító pénzintézet számlaszámára) – előtörlesztésként vagy a havi törlesztés részeként.
    2. Irja alá.
    3. Másolja le/nyomtassa ki az alábbi dokumentumait:
    - Lakáscélú jelzáloghitel szerződést
    - A hitelintézet igazolását vagy a bankszámlakivonatot az igénylést megelőző 3 havi törlesztő részlet összegéről
    - Ha lakossági folyószámlára kéri az utalást, akkor minden hónapban igazolja az adott havi hiteltörlesztés megfizetését is (az igénylőlap és a számlakivonat/hitelintézet igazolás beküldésével, amin szerepel a számlatulajdonos neve)
    (Ha a törlesztőrészletet nem az Ön bankszámlájáról vonják, hanem házastársáéról, akkor ezt jelezze számunkra az alábbi dokumentum beküldésével.)
    4. Postázza el hozzánk mindezt (1369 Budapest 5, Pf. 362).

  3. Megkapja a támogatást

    - A minimum fél éves egyenlegéből (mivel 180 napig várakoznia kell a támogatásra felhasználandó összegnek az egészségszámláján, a jogszabályok szerint)
    - A választott számlára:
    - Ha hitelszámlára kérte a támogatást: akkor automatikusan megkapja havonta 20-25-e között
    - Ha lakossági folyószámlájára kérte a támogatást: akkor néhány nappal azután kapja meg, miután beküldte a havi igazolást a hiteltörlesztésrőla

  4. Igazolja a hiteltörlesztést minden hónapban

    Ha lakossági folyószámlájára kérte a támogatást, akkor minden hónapban küldje el számunkra a számlakivonatát/hitelintézet igazolását a havi törlesztőrészlet megfizetéséről és az igénylőlapot:

    - E-mailben az onsegelyezo@otpep.hu címre, vagy
    - Online feltöltéssel a www.otpportalok.hu ügyfélportálunkon keresztül (belépés után: „Ügyintézés/Lakáshitel törlesztési támogatás” menü), vagy
    - Postai úton (1369 Budapest 5, Pf. 362).

    Ha hitelszámlájára kérte a támogatást, akkor nem kell havonta igazolnia a hiteltörlesztést.

  5. Igényli az adó-visszatérítést adóbevallásában

  6. Megkapja a 20% adó-visszatérítést befizetései után, egészségszámlájára

Példa számolások:
Befizetés egészségpénztárba:42 803 Ft / hó60 000 ft / hó
- működési költség
+ adó-visszatérítés
Lakáshitel támogatásra felhasználható összeg:
(mivel a maximum 40 020 Ft)
40 020 Ft / hó40 020 Ft / hó (a fennmaradó összeg például orvosi kiadásokra használható fel)
Nyereség:69 341 Ft / év97 200 Ft / év

Férj és feleség (adós és adóstárs) is igényli a támogatást, a törlesztőrészletük összesen 60 000 Ft:

Befizetés egészségpénztárba:33 000 Ft / hó / fejenként66 000 ft / hó / fejenként
- működési költség
+ adó-visszatérítés
Lakáshitel támogatásra felhasználható összeg:
(mivel legfeljebb a fejenkénti törlesztőrészlet igényelhető)
30 000 Ft / hó / fejenként30 000 Ft / hó / fejenként (a fennmaradó összeg például orvosi kiadásokra használható fel)
Nyereség:53 460 Ft / év106 920 Ft / év

Ki igényelheti a támogatást?

Kizárólag pénztártag, aki hitelt fizet (adós, adóstárs).

2023-ban tagjaink összesen 815 millió Ft összegű lakáshitelt törlesztettek egészségpénztári számlájukról.

Lakáshitel támogatás 2024

Lakáshitel törlesztés egészségszámláról

OTP Egészségpénztári számláddal nem csupán az egészségügyi kiadásaidra lehet több forrásod, hanem lakáshiteled törlesztésére is. Mennyit használhatsz fel ilyen célra egyenlegedből? A minimálbér 15%-át, de legfeljebb a törlesztőrészlet összegét. Ne feledd, hogy az egészségszámládra befizetett összeg közel 20%-kal gyarapodhat az adó-visszatérítésnek köszönhetően!

Példák lakáshitel támogatás igénybevételére

Leendő pénztártagunk márciusban vásárolja meg élete első saját lakását, amihez lakáshitelt vesz fel. Épp mostanában hallott róla, hogy megéri egészségpénztári számlán keresztül törleszteni a hitel egy részét (maximum 40 020 forintot), hiszen így jövő év elején közel 59 ezer forinttal növelheti forrását, a következő évben pedig akár már közel 70 ezer forinttal (a törlesztéshez feltöltött összegek után igényelhető adó-visszatérítésnek köszönhetően).

Ezért nekifogott a kalkulációnak, hogy pontosan lássa, mikor mennyivel töltse fel egészségpénztári számláját ahhoz, hogy a lehető leghamarabb és a legnagyobb mértékben élhessen a jelzáloghitel támogatás lehetőségével.

Pénztártagunk terve:

Március

  • Felveszem a lakáshitelt, amit 50 ezer forintos havi részlettel törlesztek.
  • Belépek az OTP Egészségpénztárba, hogy mielőbb igényelhessem majd a lakáshitel támogatást. (Ezt 3 hónap múlva tehetem meg, hiszen igazolnom kell 3 havi törlesztést.)
  • Feltöltöm egészségpénztári számlámat 47 000 forinttal a belépés után, hogy fedezze a kártyaköltséget, valamint a majdani első hitel törlesztőrészletet, amit 180 nap múlva fizethetek pénztári számlámról, addig várakoznia kell az összegnek (ez jelenleg 40 020 Ft az aktuális minimálbér miatt – annak 15 százaléka számolandó).

Április

  • Innentől fogva havonta 42 900 forinttal töltöm fel pénztári számlámat, hogy fedezze majd a további törlesztőrészleteket és a működési költséget (ami 6,5%).

Június

Letelt a 3 hónap a lakáshitel folyósításától számítva, így igényelhetem az egészségpénztárnál a lakáshitel támogatást. (Választhatok, hogy a támogatás utalását a lakossági folyószámlámra kérem vagy a hitelt folyósító pénzintézet részére. Az előbbi mellett döntöttem.)

  • Ehhez benyújtom a Pénztárhoz:

    - a támogatást igénylő pénztári nyomtatványt,
    - a hitelszerződés másolatát,
    - és a hitelintézet igazolását a 3 havi törlesztőrészlet összegéről (egyedi igazolás vagy bankszámla kivonat).

Július

  • Mivel folyószámlámra kértem a támogatás utalását, így elengedhetetlen a törlesztés folyamatos igazolása. Ezért, ettől kezdve minden hónapban beküldöm a Pénztárhoz:

    - a törlesztés megtörténtét igazoló bankszámlakivonatot,
    - és a korábbi igénylőlapot.

(Ha egyenesen a hitelintézetnek kértem volna, úgy az intézettel kellene egyeztetnem, hogy az átutalt összeg az előtörlesztés vagy a havi törlesztés része).

Szeptember

  • Kezdetét veszi a várva várt időszak: letelik a 180 napos várakozási idő, azaz elkezdhetem felhasználni egészségpénztári egyenlegemet a hitel törlesztéséhez → a Pénztár kifizeti az első részletet folyószámlámra és innentől kezdve már havonta utalja a 40 020 forintot.

December

  • Összegzés év végén: mennyi adó-visszatérítést igényelhetek majd bevallásomon keresztül? Mivel idén összesen 433 100 forintot töltöttem fel pénztári számlámra, így ennek a 20 százalékát igényelhetem vissza hamarosan, azaz csaknem 87 ezer forintot.

Január

  • Év elején várhatóan emelkedik a minimálbér, ezáltal megnő a Pénztár által kifizethető törlesztőrészlet összege is (hiszen annak 15 százaléka számolandó). Mivel esetemben havonta összesen 50 ezer Ft a törlesztőrészlet, így megemelkedhet a pénztári számláról fizethető részlet és ezentúl már nagyobb összeget törlesztek havonta az egészségpénztári számlámról.

Március 15.

  • A NAV elkészíti az adóbevallásomat, amin bejelölöm, hogy az OTP Egészségpénztárba kérem az adó-visszatérítést.

Április 15.

  • Megkapom az adó-visszatérítést pénztári számlámra, amit újra felhasználhatok egészségügyi kiadások, vagy akár önsegélyező szolgáltatások esetén is – ráadásul az adó-visszatérítés összegét azonnal felhasználhatom, 180 napos várakozási idő nélkül.

Pénztártagunk márciusban vásárolja meg élete első saját lakását, amihez lakáshitelt vesz fel. Már évek óta tagja az OTP Egészségpénztárnak, rendszeresen feltölti pénztári számláját és rendezi innen egészségügyi kiadásait, hogy minden évben visszaigényelhesse bevallásában a 20% adó-visszatérítést (a pénztári befizetés után). Azonban önsegélyező szolgáltatást még sosem vett igénybe.

Rémlett neki, hogy lakáshitel is törleszthető egészségpénztári számlán keresztül, így megnézte az önsegélyező szolgáltatások listáját. Meg is találta a „Lakáscélú jelzáloghitel törlesztésének támogatása” szolgáltatást, mely révén havi 40 020 forintot törleszthet pénztári számláján keresztül, ami jövő év elején 61 ezer Ft plusz forrást jelenthet számára, a következő (teljes) évben pedig már 73 ezer forintot (az adó-visszatérítés által).

Gyorsan felhívta az ügyfélszolgálatot, hogy egyeztesse az igénylés és az igénybevétel menetét, így máris átlátta a folyamatot:

Március

  • Felveszem a lakáshitelt, amit 50 ezer forintos havi részlettel törlesztek.
  • A lakáshitel támogatást 3 hónap múlva igényelhetem a Pénztárnál, hiszen igazolnom kell 3 havi törlesztést.
  • A lakáshitel támogatás feltétele, hogy a pénztári egyenlegem legalább 180 napja elérhető legyen a számlámon. Mivel egyenlegemből 150 ezer forintot már több mint 180 napja fizettem be, így ezt fel is használhatom majd a hiteltörlesztéshez, az említett 3 hónap múlva. (A 180 napos, úgynevezett „önsegélyező egyenleget” pedig bármikor ellenőrizhetem az OTP Portálon: „Egészségszámla/Önsegélyező egyenleg” menü.)
  • Viszont arra is gondolnom kell, hogy egyszer elfogy ez a felhasználható keret (márpedig a támogatáshoz 180 napos egyenleg szükséges), illetve szeretném, hogy egyéb (egészségügyi) kiadás esetén is költhessek egészségpénztári számlámról, így innentől fogva havonta legalább 45 ezer forinttal feltöltöm azt, hogy biztosan fedezze a törlesztőrészleteket a hiteltörlesztés során és a működési költséget (ami 6,5%), és hogy legyen megtakarításom az egészségügyi kiadásaimra is. A lakáshitel támogatás összege jelenleg legfeljebb 40 020 Ft lehet, ami az aktuális minimálbér 15 százaléka.)

Június

  • Ekkor telik le a 3 hónap a lakáshitel folyósításától számítva, így igényelhetem az egészségpénztárnál a lakáshitel támogatást. (Választhatok, hogy a támogatás utalását a lakossági folyószámlámra kérem vagy a hitelt folyósító pénzintézet részére. Az utóbbi mellett döntöttem, amit minden hónap 20-25-e között folyósítanak majd.)

    Ehhez az alábbiakat kell benyújtanom a Pénztárhoz:

    - a támogatást igénylő pénztári nyomtatványt,
    - a hitelszerződés másolatát,
    - és a hitelintézet igazolását a 3 havi törlesztőrészlet összegéről (egyedi igazolás vagy bankszámla kivonat).
  • Mivel a támogatást a hitelt folyósító pénzintézet részére kérem utalni (nem pedig lakossági folyószámlámra), így az igénylés előtt egyeztetnem kell a pénzintézettel, hogy a Pénztár által utalt összeg a havi törlesztés vagy az előtörlesztés része legyen.

(Ha a folyószámlámra kérném az utalást, akkor minden hónapban be kellene küldenem a Pénztárba a törlesztés megtörténtét igazoló bankszámlakivonatot és a korábbi igénylőlapot.)

  • Az igénylés után 25 munkanapon belül a Pénztár kifizeti az első részletet a hitelt folyósító pénzintézetnek és innentől kezdve már havonta utalja a 40 020 forintot.

December

  • Összegzés év végén: mennyi adó-visszatérítést igényelhetek majd bevallásomon keresztül? Mivel idén 450 ezer forintot (márciustól havi 45 ezer) töltöttem fel pénztári számlámra, így ennek a 20 százalékát igényelhetem vissza hamarosan, azaz 90 ezer forintot.

Január

  • Év elején várhatóan emelkedik a minimálbér, ezáltal megnő a Pénztár által kifizethető törlesztőrészlet összege is (hiszen annak 15 százaléka számolandó). Mivel esetemben havonta összesen 50 ezer Ft a törlesztőrészlet, így megemelkedhet a pénztári számláról fizethető részlet és ezentúl már nagyobb összeget törlesztek havonta az egészségpénztári számlámról.

Március 15.

  • A NAV elkészíti az adóbevallásomat, amin bejelölöm, hogy az OTP Egészségpénztárba kérem az adó-visszatérítést.

Április 15.

  • Megkapom az adó-visszatérítést pénztári számlámra, amit újra felhasználhatok egészségügyi kiadások, vagy akár önsegélyező szolgáltatások esetén is – ráadásul az adó-visszatérítés összege azonnal felhasználható, 180 napos várakozási idő nélkül.

Anikó és András férj és feleség. Tavaly elhatározták, hogy idén közös lakást vásárolnak, közös hitelből. Ezért gyorsan beléptek az OTP Egészségpénztárba, mert ismerőseiktől hallották, hogy a hiteltörlesztőknek is megéri a pénztártagság. Hiszen visszakaphatják az egészségszámlára befizetett megtakarításuk 20%-át, egyenlegükből pedig lakáshitelüket is törleszthetik.

A megtakarítás tervezéséhez az ügyfélszolgálat segítségét is kérték. Megtudták, hogy mindketten, külön-külön is felvehetik egészségszámlájukról a lakáshitel támogatás maximális összegét (ami max. 40 020 Ft/fő/hó, de legfeljebb a törlesztőrészlet fele), de ehhez mielőbb be kell fizetniük számlájukra, a 180 napos várakozási idő miatt.

Terveiknek megfelelően idén fel is vették hitelüket, amit részben egészségszámlájukról törlesztenek:

2023 szeptember

  • Anikó és András is belép az OTP Egészségpénztárba. András bankszámlájához beállítják a csoportos beszedéses befizetést, ahonnan havonta automatikusan 45-45 ezer forintot fizetnek be egészségszámláikra, hogy a majdani hiteltámogatást és akár gyógyszereiket is fedezze egyenlegük.

2024 január

  • Felveszik közös lakáshitelüket, mint adós és adóstárs. Ennek havi törlesztőrészlete 100 ezer Ft összesen.
  • A pénztári lakáshitel támogatást 3 hónap múlva igényelhetik, mert igazolniuk kell 3 havi törlesztést.

2024 április

  • Mindketten igénylik a lakáshitel támogatást az OTP Egészségpénztárnál, hiszen már minden adott hozzá:
    • a benyújtandó dokumentumok (3 havi igazolás a törlesztésről, hitelszerződés másolat, pénztári igénylőlap, nyilatkozat házassági vagyonközösségükről – mindketten benyújtják a Pénztárhoz e dokumentumokat),
    • és a 180 napos egyenleg is.
  • A támogatás maximális összege ekkor 40 020 Ft (az aktuális minimálbér 15%-a, de ezen belül is legfeljebb a fejenkénti törlesztőrészlet kérhető támogatásként). Ezt az összeget Anikó és András is igényelheti támogatásként (hiszen ennél több a fejenkénti törlesztőjük).
  • A támogatás utalását a hitelt folyósító pénzintézet részére kérik, a havi törlesztés részeként. Egyszerűséget jelent ugyanis számukra, hogy így csak egy teendőjük marad: egyeztetni ezt a pénzintézettel. (Kérhetnék az utalást saját lakossági folyószámlájukra is, de akkor havonta kellene igazolniuk a törlesztést a Pénztárnak.)

2024 május

  • Az igénylés után 25 munkanapon belül a Pénztár kifizeti az első részletet a hitelt folyósító pénzintézetnek, és innentől kezdve havonta utalja a 40 020 forintot.
    A törlesztőrészletük felét tehát egészségszámlájukról rendezik, másik felét pedig egyéni úton.
  • András tovább folytatja a csoportos befizetéseket, hogy mindig legyen kellő egészségpénztári egyenlegük a hiteltörlesztésre.
  • Adóbevallásukban megjelölik, hogy az OTP Egészségszámlájukra kérik az adó-visszatérítést. Hála a tagságuknak fejenként 36 ezer forintot kapnak vissza megtakarításuk után (ami a tavalyi 180 ezer Ft befizetésük 20 százaléka). Ezt orvosi vizsgálatokra fordítják. A következő évben pedig még több adó-visszatérítéssel kalkulálhatnak, hiszen a több, teljes éves megtakarítás után az adó-visszatérítés is arányosan nő (fejenként 540 ezer Ft befizetése után 108 ezer Ft adó-visszatérítés igényelhető). Akkor új memória matracot vesznek majd a pluszforrásból.

Ha kérdése van, hívja ügyfélszolgálatunkat

Az alábbi időpontokban hívható:
hétfő-péntek7:30-20:00

Nyitva tartás a személyes ügyfélszolgálatunkon

Ügyfélszolgálatunk az alábbi nyitvatartási időben várja Önt
(1138 Budapest, Váci út 135-139. OTP Bank fiók):
Hétfő: 8.00 - 17.00
Kedd - péntek: 8.00 - 16.00

Foglaljon időpontot kollégáinkhoz!

Ha előre foglal időpontot, akkor a Váci úti ügyfélszolgálatunkon várakozás nélkül fogadjuk, az Önnek megfelelő időpontban (legkorábban 2 munkanap múlva).
Az időpontfoglalást egyszerűen, online elvégezheti az alábbi linkre kattintva.

Időpontot foglalok

Emellett ügyfélszolgálatos kollégáink rendelkezésére állnak:
- telefonon (H-P: 7.30-20.00),
- e-mailben,
- és chat-en (H-P: 8.00-18.00) keresztül is.

Számlák személyes leadása:

OTP Egészségpénztári számláit várakozás nélkül, egyszerűen leadhatja az ügyfélszolgálaton elhelyezett számlagyűjtő dobozban (1138 Budapest, Váci út 135-139. OTP Bank fiók).

Cím:
1138 Budapest, Váci út 135-139. (OTP Bank fiók)
Levelezési cím:
1369 Budapest 5. Pf. 362
Nyitvatartás:
Hétfő: 8.00 - 17.00
Kedd-péntek: 8.00 - 16.00
E-mail cím:
info@otpep.hu
Bankszámlaszám:
11703006-20411440
Adószám:
18105564-2-41
További oldalak:
www.otpportalok.hu
www.golyavaro.hu
www.facebook.com/otpep
www.instagram.com/otpep
www.youtube.com/user/otppenztarak