Tudta Ön, hogy lakáshitelét is fizetheti OTP egészségpénztári számláján keresztül?
Érdemes egészségszámláról fizetni a lakáscélú jelzáloghitel törlesztés egy részét, hiszen így növelheti a törlesztésre fordítható forrását, akár évi 60 ezer forinttal (meglévő tagság esetén). Az egészségszámlára feltöltött összeg 20 százalékát visszakaphatja ugyanis adó-visszatérítésként!
A támogatást kétféleképpen veheti igénybe. A támogatás összegét a Pénztár utalhatja:
1. közvetlenül az Ön lakossági folyószámlájára – miután igazolta az adott havi hiteltörlesztés megfizetését (a számlakivonat/hitelintézet igazolás és a pénztári igénylőlap beküldésével, minden hónapban), vagy
2. a hitelszámlájára (a hitelt folyósító pénzintézet számlaszámára) – havi igazolás nélkül, automatikusan törlesztve ezzel hitelét, előtörlesztésként vagy a havi törlesztés részeként.
Hogy melyik lehetőséget választja, azt az igénylőlapon jelölheti meg.
A támogatás az alábbi esetekben vehető/nem vehető igénybe:
- 180 napja rendelkezésre álló egyenleg terhére igénybe vehető szolgáltatás
- a támogatást csak Pénztártag igényelheti, aki a hitelt fizeti (adós, adóstárs)
- jelzálog alapú lakásvásárlási hitel
- jelzálog alapú lakásfelújítási hitel
- jelzálog alapú lakásépítési hitel
- munkáltatói jelzáloghitel lakásvásárlásra banki közreműködéssel
- munkáltatói jelzáloghitel lakásfelújításra banki közreműködéssel
- munkáltatói jelzáloghitel lakásépítésre banki közreműködéssel
- Lakástakarékkal kombinált jelzáloghitel lakásvásárlásra, felújításra vagy építésre
- havi összege legfeljebb a tárgyév első napján érvényes havi minimálbér 15 százaléka lehet (2023-ban: 34 800 Ft/hó), de maximum a hitelre kifizetett törlesztőrészlet összege. Ha adós és adóstárs együtt törleszti a hitelt, akkor a támogatást igénylő maximum a rá eső törlesztőrészletet kaphatja meg támogatásként. (Amennyiben havi 34 800 forintot törlesztene egészségszámlájáról, úgy legalább 37 300 forinttal töltse fel azt.*)
Lakáscélú jelzáloghitel törlesztésének támogatását igénylő nyomtatvány kötelező mellékletei:
- Lakáscélú jelzáloghitel szerződés másolata
- A hitelintézet igazolása (egyedi igazolás vagy bankszámla kivonat) az igénylés beadását megelőző 3 havi törlesztő részlet összegéről
- Folyószámlára történő utalás esetén a hitelintézet igazolása vagy a bankszámlakivonat másolata a megfizetésről havonta
- pénztártag kedvezményezettje nem igényelheti
- szabadfelhasználású jelzáloghitel
- személyi kölcsön
- lakástakarék
Így élhet a lehetőséggel:
- Ha még nem tag, lépjen be az OTP Egészségpénztárba! Belépés online
- Kezdjen el befizetni pénztári számlájára, hiszen a felhasználandó összegnek 180 napig várakoznia kell számláján a kifizetés előtt.
- Igényelje a támogatást!
* A befizetést működési költség levonás terheli.

Lakáshitel törlesztés egészségszámláról
OTP Egészségpénztári számláddal nem csupán az egészségügyi kiadásaidra lehet több forrásod, hanem lakáshiteled törlesztésére is. Mennyit használhatsz fel ilyen célra egyenlegedből? A minimálbér 15%-át, de legfeljebb a törlesztőrészlet összegét. Ne feledd, hogy az egészségszámládra befizetett összeg közel 20%-kal gyarapodhat az adó-visszatérítésnek köszönhetően!
Példák lakáshitel támogatás igénybevételére
Leendő pénztártagunk márciusban vásárolja meg élete első saját lakását, amihez lakáshitelt vesz fel. Épp mostanában hallott róla, hogy megéri egészségpénztári számlán keresztül törleszteni a hitel egy részét (maximum 34 800 forintot), hiszen így jövő év elején több mint 51 ezer forinttal növelheti forrását, a következő évben pedig akár már 60 ezer forinttal (a törlesztéshez feltöltött összegek után igényelhető adó-visszatérítésnek köszönhetően).
Ezért nekifogott a kalkulációnak, hogy pontosan lássa, mikor mennyivel töltse fel egészségpénztári számláját ahhoz, hogy a lehető leghamarabb és a legnagyobb mértékben élhessen a jelzáloghitel támogatás lehetőségével.
Pénztártagunk terve:
Március
- Felveszem a lakáshitelt, amit 50 ezer forintos havi részlettel törlesztek.
- Belépek az OTP Egészségpénztárba, hogy mielőbb igényelhessem majd a lakáshitel támogatást. (Ezt 3 hónap múlva tehetem meg, hiszen igazolnom kell 3 havi törlesztést.)
- Feltöltöm egészségpénztári számlámat 44 000 forinttal a belépés után, hogy fedezze a belépési- és kártyaköltségeket, valamint a majdani első hitel törlesztőrészletet, amit 180 nap múlva fizethetek pénztári számlámról, addig várakoznia kell az összegnek (ez jelenleg 34 800 Ft az aktuális minimálbér miatt – annak 15 százaléka számolandó).
Április
- Innentől fogva havonta 37 300 forinttal töltöm fel pénztári számlámat, hogy fedezze majd a további törlesztőrészleteket és a működési költséget (ami 6,5%).
Június
Letelt a 3 hónap a lakáshitel folyósításától számítva, így igényelhetem az egészségpénztárnál a lakáshitel támogatást. (Választhatok, hogy a támogatás utalását a lakossági folyószámlámra kérem vagy a hitelt folyósító pénzintézet részére. Az előbbi mellett döntöttem.)
- Ehhez benyújtom a Pénztárhoz:
- a támogatást igénylő pénztári nyomtatványt,
- a hitelszerződés másolatát,
- és a hitelintézet igazolását a 3 havi törlesztőrészlet összegéről (egyedi igazolás vagy bankszámla kivonat).
Július
- Mivel folyószámlámra kértem a támogatás utalását, így elengedhetetlen a törlesztés folyamatos igazolása. Ezért, ettől kezdve minden hónapban beküldöm a Pénztárhoz:
- a törlesztés megtörténtét igazoló bankszámlakivonatot,
- és a korábbi igénylőlapot.
(Ha egyenesen a hitelintézetnek kértem volna, úgy az intézettel kellene egyeztetnem, hogy az átutalt összeg az előtörlesztés vagy a havi törlesztés része).
Szeptember
- Kezdetét veszi a várva várt időszak: letelik a 180 napos várakozási idő, azaz elkezdhetem felhasználni egészségpénztári egyenlegemet a hitel törlesztéséhez → a Pénztár kifizeti az első részletet folyószámlámra és innentől kezdve már havonta utalja a 34 800 forintot.
December
- Összegzés év végén: mennyi adó-visszatérítést igényelhetek majd bevallásomon keresztül? Mivel idén összesen közel 380 ezer forintot töltöttem fel pénztári számlámra, így ennek a 20 százalékát igényelhetem vissza hamarosan, azaz csaknem 76 ezer forintot.
Január
- Év elején várhatóan emelkedik a minimálbér, ezáltal megnő a Pénztár által kifizethető törlesztőrészlet összege is (hiszen annak 15 százaléka számolandó). Mivel esetemben havonta összesen 50 ezer Ft a törlesztőrészlet, így megemelkedhet a pénztári számláról fizethető részlet és ezentúl már nagyobb összeget törlesztek havonta az egészségpénztári számlámról.
Március 15.
- A NAV elkészíti az adóbevallásomat, amin bejelölöm, hogy az OTP Egészségpénztárba kérem az adó-visszatérítést.
Április 15.
- Megkapom az adó-visszatérítést pénztári számlámra, amit újra felhasználhatok egészségügyi kiadások, vagy akár önsegélyező szolgáltatások esetén is – ráadásul az adó-visszatérítés összegét azonnal felhasználhatom, 180 napos várakozási idő nélkül.
Pénztártagunk márciusban vásárolja meg élete első saját lakását, amihez lakáshitelt vesz fel. Már évek óta tagja az OTP Egészségpénztárnak, rendszeresen feltölti pénztári számláját és rendezi innen egészségügyi kiadásait, hogy minden évben visszaigényelhesse bevallásában a 20% adó-visszatérítést (a pénztári befizetés után). Azonban önsegélyező szolgáltatást még sosem vett igénybe.
Rémlett neki, hogy lakáshitel is törleszthető egészségpénztári számlán keresztül, így megnézte az önsegélyező szolgáltatások listáját. Meg is találta a „Lakáscélú jelzáloghitel törlesztésének támogatása” szolgáltatást, mely révén havi 34 800 forintot törleszthet pénztári számláján keresztül, ami jövő év elején 61 ezer Ft plusz forrást jelenthet számára, a következő (teljes) évben pedig már 73 ezer forintot (az adó-visszatérítés által).
Gyorsan felhívta az ügyfélszolgálatot, hogy egyeztesse az igénylés és az igénybevétel menetét, így máris átlátta a folyamatot:
Március
- Felveszem a lakáshitelt, amit 50 ezer forintos havi részlettel törlesztek.
- A lakáshitel támogatást 3 hónap múlva igényelhetem a Pénztárnál, hiszen igazolnom kell 3 havi törlesztést.
- A lakáshitel támogatás feltétele, hogy a pénztári egyenlegem legalább 180 napja elérhető legyen a számlámon. Mivel egyenlegemből 150 ezer forintot már több mint 180 napja fizettem be, így ezt fel is használhatom majd a hiteltörlesztéshez, az említett 3 hónap múlva. (A 180 napos, úgynevezett „önsegélyező egyenleget” pedig bármikor ellenőrizhetem az OTP Portálon: „Egészségszámla/Önsegélyező egyenleg” menü.)
- Viszont arra is gondolnom kell, hogy egyszer elfogy ez a felhasználható keret (márpedig a támogatáshoz 180 napos egyenleg szükséges), illetve szeretném, hogy egyéb (egészségügyi) kiadás esetén is költhessek egészségpénztári számlámról, így innentől fogva havonta legalább 45 ezer forinttal feltöltöm azt, hogy biztosan fedezze a törlesztőrészleteket a hiteltörlesztés során és a működési költséget (ami 6,5%), és hogy legyen megtakarításom az egészségügyi kiadásaimra is. A lakáshitel támogatás összege jelenleg legfeljebb 34 800 Ft lehet, ami az aktuális minimálbér 15 százaléka.)
Június
- Ekkor telik le a 3 hónap a lakáshitel folyósításától számítva, így igényelhetem
az egészségpénztárnál a lakáshitel támogatást. (Választhatok, hogy a támogatás utalását a lakossági folyószámlámra kérem vagy a hitelt folyósító pénzintézet részére. Az utóbbi mellett döntöttem, amit minden hónap 20-25-e között folyósítanak majd.)
Ehhez az alábbiakat kell benyújtanom a Pénztárhoz:
- a támogatást igénylő pénztári nyomtatványt,
- a hitelszerződés másolatát,
- és a hitelintézet igazolását a 3 havi törlesztőrészlet összegéről (egyedi igazolás vagy bankszámla kivonat). - Mivel a támogatást a hitelt folyósító pénzintézet részére kérem utalni (nem pedig lakossági folyószámlámra), így az igénylés előtt egyeztetnem kell a pénzintézettel, hogy a Pénztár által utalt összeg a havi törlesztés vagy az előtörlesztés része legyen.
(Ha a folyószámlámra kérném az utalást, akkor minden hónapban be kellene küldenem a Pénztárba a törlesztés megtörténtét igazoló bankszámlakivonatot és a korábbi igénylőlapot.)
- Az igénylés után 25 munkanapon belül a Pénztár kifizeti az első részletet a hitelt folyósító pénzintézetnek és innentől kezdve már havonta utalja a 34 800 forintot.
December
- Összegzés év végén: mennyi adó-visszatérítést igényelhetek majd bevallásomon keresztül? Mivel idén 450 ezer forintot (márciustól havi 45 ezer) töltöttem fel pénztári számlámra, így ennek a 20 százalékát igényelhetem vissza hamarosan, azaz 90 ezer forintot.
Január
- Év elején várhatóan emelkedik a minimálbér, ezáltal megnő a Pénztár által kifizethető törlesztőrészlet összege is (hiszen annak 15 százaléka számolandó). Mivel esetemben havonta összesen 50 ezer Ft a törlesztőrészlet, így megemelkedhet a pénztári számláról fizethető részlet és ezentúl már nagyobb összeget törlesztek havonta az egészségpénztári számlámról.
Március 15.
- A NAV elkészíti az adóbevallásomat, amin bejelölöm, hogy az OTP Egészségpénztárba kérem az adó-visszatérítést.
Április 15.
- Megkapom az adó-visszatérítést pénztári számlámra, amit újra felhasználhatok egészségügyi kiadások, vagy akár önsegélyező szolgáltatások esetén is – ráadásul az adó-visszatérítés összege azonnal felhasználható, 180 napos várakozási idő nélkül.
Anikó és András férj és feleség. Tavaly elhatározták, hogy idén közös lakást vásárolnak, közös hitelből. Ezért gyorsan beléptek az OTP Egészségpénztárba, mert ismerőseiktől hallották, hogy a hiteltörlesztőknek is megéri a pénztártagság. Hiszen visszakaphatják az egészségszámlára befizetett megtakarításuk 20%-át, egyenlegükből pedig lakáshitelüket is törleszthetik.
A megtakarítás tervezéséhez az ügyfélszolgálat segítségét is kérték. Megtudták, hogy mindketten, külön-külön is felvehetik egészségszámlájukról a lakáshitel támogatás maximális összegét (ami max. 34 800 Ft/fő/hó, de legfeljebb a törlesztőrészlet fele), de ehhez mielőbb be kell fizetniük számlájukra, a 180 napos várakozási idő miatt.
Terveiknek megfelelően idén fel is vették hitelüket, amit részben egészségszámlájukról törlesztenek:
2022 szeptember
- Anikó és András is belép az OTP Egészségpénztárba. András bankszámlájához beállítják a csoportos beszedéses befizetést, ahonnan havonta automatikusan 40-40 ezer forintot fizetnek be egészségszámláikra, hogy a majdani hiteltámogatást és akár gyógyszereiket is fedezze egyenlegük.
2023 január
- Felveszik közös lakáshitelüket, mint adós és adóstárs. Ennek havi törlesztőrészlete 100 ezer Ft összesen.
- A pénztári lakáshitel támogatást 3 hónap múlva igényelhetik, mert igazolniuk kell 3 havi törlesztést.
2023 április
- Mindketten igénylik a lakáshitel támogatást az OTP Egészségpénztárnál, hiszen már minden adott hozzá:
- a benyújtandó dokumentumok (3 havi igazolás a törlesztésről, hitelszerződés másolat, pénztári igénylőlap, nyilatkozat házassági vagyonközösségükről – mindketten benyújtják a Pénztárhoz e dokumentumokat),
- és a 180 napos egyenleg is.
- A támogatás maximális összege ekkor 34 800 Ft (az aktuális minimálbér 15%-a, de ezen belül is legfeljebb a fejenkénti törlesztőrészlet kérhető támogatásként). Ezt az összeget Anikó és András is igényelheti támogatásként (hiszen ennél több a fejenkénti törlesztőjük).
- A támogatás utalását a hitelt folyósító pénzintézet részére kérik, a havi törlesztés részeként. Egyszerűséget jelent ugyanis számukra, hogy így csak egy teendőjük marad: egyeztetni ezt a pénzintézettel. (Kérhetnék az utalást saját lakossági folyószámlájukra is, de akkor havonta kellene igazolniuk a törlesztést a Pénztárnak.)
2023 május
- Az igénylés után 25 munkanapon belül a Pénztár kifizeti az első részletet a hitelt folyósító pénzintézetnek, és innentől kezdve havonta utalja a 34 800 forintot.
A törlesztőrészletük felét tehát egészségszámlájukról rendezik, másik felét pedig egyéni úton. - András tovább folytatja a csoportos befizetéseket, hogy mindig legyen kellő egészségpénztári egyenlegük a hiteltörlesztésre.
- Adóbevallásukban megjelölik, hogy az OTP Egészségszámlájukra kérik az adó-visszatérítést. Hála a tagságuknak fejenként 32 ezer forintot kapnak vissza megtakarításuk után (ami a tavalyi 160 ezer Ft befizetésük 20 százaléka). Ezt orvosi vizsgálatokra fordítják. A következő évben pedig még több adó-visszatérítéssel kalkulálhatnak, hiszen a több, teljes éves megtakarítás után az adó-visszatérítés is arányosan nő (fejenként 480 ezer Ft befizetése után 96 ezer Ft adó-visszatérítés igényelhető). Akkor új memória matracot vesznek majd a pluszforrásból.
Segítségre lenne szüksége?
Kérjen visszahívást, hogy szakértő kollégáink az Önnek legmegfelelőbb időpontban kereshessék Önt a továbbiakkal.
Ha kérdése van, hívja ügyfélszolgálatunkat
hétfő-péntek | 7:30-20:00 |
Nyitva tartás a személyes ügyfélszolgálatunkon
Ügyfélszolgálatunk az alábbi nyitvatartási időben várja Önt új címünkön (1138 Budapest, Váci út 135-139. OTP Bank fiók):
Hétfő: 8.30 - 17.00
Kedd - péntek: 8.30 - 16.00
Emellett ügyfélszolgálatos kollégáink
rendelkezésére állnak:
- telefonon (H-P: 7.30-20.00),
- e-mailben,
- és chat-en (H-P: 8.00-18.00) keresztül is.
Számlák személyes leadása:
OTP Egészségpénztári számláit várakozás nélkül, egyszerűen leadhatja az ügyfélszolgálaton elhelyezett számlagyűjtő dobozban (1138 Budapest, Váci út 135-139. OTP Bank fiók).
- Cím:
- 1138 Budapest, Váci út 135-139. (OTP Bank fiók)
- Levelezési cím:
- 1369 Budapest 5. Pf. 362
- Nyitvatartás:
- Hétfő: 8.30 - 17.00
Kedd-péntek: 8.30 - 16.00 - E-mail cím:
- info@otpep.hu
- Bankszámlaszám:
- 11703006-20411440
- Adószám:
- 18105564-2-41
- További oldalak:
- www.otpportalok.hu
- www.golyavaro.hu
- www.facebook.com/otpep
- www.instagram.com/otpep
- www.youtube.com/user/otppenztarak