Pesten nyitotta meg új magánrendelőjét stratégiai partnerünk, a Budai Egészségközpont

Megnyitotta negyedik, Pesten az első magánrendelő egységét a Budai Egészségközpont, Magyarország vezető magánegészségügyi intézménye.
A 18 éves szakmai tapasztalattal rendelkező Egészségközpont járóbeteg kapacitása az új rendelőnek köszönhetően közel 60 százalékkal bővül.

Budai Egészségközpont

200 szakorvossal és 45 szakterülettel a Budai Egészségközpont nyújtja partnerei számára a legszélesebb körű szolgáltatásokat a piacon. Az intézmény a mintegy két évtizedes fennállása során folyamatos fejlesztésekkel igyekezett minél magasabb színvonalon kielégíteni a növekvő ügyfél-igényeket. A tudatos fejlesztési stratégia jelentős állomása a jelenlegi három budai telephely mellett a Váci úti BSR Centerben nyíló járóbeteg-szakellátási központ, amely egyben a cég vállalat-egészségügyi tevékenységének központi egysége is.

A bővülésnél fontos szempont volt, hogy a Duna pesti oldalán élő és dolgozó partnerek számára is könnyebben és gyorsabban elérhetők legyenek a magas minőségű szolgáltatások, a menedzserszűrések alkalmával pedig csökkenjen a munkából való kiesés ideje. Az intézmény a páciensek még magasabb szintű kiszolgálása érdekében portfóliójának további bővítését tervezi a jövőben.

A csaknem 2000 m2-es Váci úti rendelőegységben egyrészt a régóta népszerű és folyamatosan fejlesztett privát és vállalategészségügyi prevenciós programok, foglalkozás-egészségügyi ellátás, valamint széles körű járóbeteg szakellátás lesz elérhető több mint 20 szakterületen. A szakrendeléseket mintegy 500 millió forint értékű orvostechnika támogatja. Valamennyi szakmában a legmodernebb műszerezettség áll az orvosok és a betegek rendelkezésére.

A Budai Egészségközpont 2019. július 8-tól várja a jelenlegi és új pácienseket a Váci út 135-139. szám alatt található BSR Centerben. Az új rendelőben elérhető szolgáltatásokra a központi telefonszámon és online már foglalható időpont.

Az Egészségközpont telephelyein elérhető szolgáltatásokról bővebben az alábbi linkeken olvashatnak:

Ha kérdése van, hívja ügyfélszolgálatunkat

Az alábbi időpontokban hívható:
hétfő-péntek7:30-20:00

Nyitva tartás a személyes ügyfélszolgálatunkon

Ügyfélszolgálatunk az alábbi nyitvatartási időben várja Önt
(1138 Budapest, Váci út 135-139. OTP Bank fiók):
Hétfő: 8.00 - 17.00
Kedd - péntek: 8.00 - 16.00

Emellett ügyfélszolgálatos kollégáink rendelkezésére állnak:
- telefonon (H-P: 7.30-20.00),
- e-mailben,
- és chat-en (H-P: 8.00-18.00) keresztül is.

Számlák személyes leadása:

OTP Egészségpénztári számláit várakozás nélkül, egyszerűen leadhatja az ügyfélszolgálaton elhelyezett számlagyűjtő dobozban (1138 Budapest, Váci út 135-139. OTP Bank fiók).

Cím:
1138 Budapest, Váci út 135-139. (OTP Bank fiók)
Levelezési cím:
1369 Budapest 5. Pf. 362
Nyitvatartás:
Hétfő: 8.00 - 17.00
Kedd-péntek: 8.00 - 16.00
E-mail cím:
info@otpep.hu
Bankszámlaszám:
11703006-20411440
Adószám:
18105564-2-41
További oldalak:
www.otpportalok.hu
www.golyavaro.hu
www.facebook.com/otpep
www.instagram.com/otpep
www.youtube.com/user/otppenztarak