Tudjunk meg többet csontjainkról!

A csontok növekedése maximum 30 éves korig befejeződik, s egyben eddig az életkorig kialakul a végleges csontállomány, vagyis a későbbiek során a csontjainkból csak veszítünk. Fiatalon tehát fontos figyelni arra, hogy megfelelő táplálkozással és rendszeres testmozgással erőteljes csontállományt alakítsunk ki.

Az emberi test szerves részét képezik a csontok, melyek együttesen alkotják a csontvázat. A támasztáson kívül számos funkciójuk van:

  • Rajtuk tapadnak az izmok,
  • közrefogják a testüregeket és védik a bennük található szerveket,
  • a mozgás passzív elemei
  • szivacsos állományukban a vérképzés nélkülözhetetlen szerve, a vörös csontvelő foglal helyet.

Tudta, hogy az emberi csont 40%-a víz, a szilárd alkotórész 60-70%-ban szervetlen, 30-40%-ban pedig szerves anyagból épül fel? Ezen alkotórészeknek köszönhető a csontok kettős tulajdonsága: a rugalmasság és a szilárdság egyben. Idősebb korban kevesebb szerves anyag található a csontokban, ezért fokozottan oda kell figyelni védelmükre!

Alakjuk szerint megkülönböztetünk hosszú- és rövid csöves csontokat, köbös csontokat, ill. lapos és szabálytalan csontokat. Kívül keményebb kéregállományból, belül szivacsos állományból állnak. A csontkéreg a szervezet második legkeményebb része. A szivacsos állományt alkotó lemezek, gerendácskák a csont megterhelésekor keletkező statikai erővonalak irányában rendeződnek el.

A csontok egyéb részei:

  • csonthártya: erekben és idegekben gazdag kötőszöveti hártya
  • porc: a csontok mozgékony kapcsolatát biztosító ízületekben járul hozzá az ízületi felszínek súrlódásmentes elmozdulásáért. A porcban nincsenek erek, a porc a tápanyagellátását a csont felől és az ízületi folyadékból kapja.
  • csontvelőnek két fajtája létezik: a vörös és a sárga csontvelő. A vörös csontvelő a csontok szivacsos állományában található, itt zajlik a vérképzés folyamata. A sárga csontvelő nagyrészt zsírszövetből épül fel, helykitöltő szerepe van és tápanyagraktárként funkcionál. Különleges tulajdonsága, hogy szükség esetén képes átalakulni vörös csontvelővé.

Fontos, hogy ügyeljünk csontjaink egészségére!

A csontok növekedése maximum 30 éves korig befejeződik, s egyben eddig az életkorig kialakul a végleges csontállomány, vagyis a későbbiek során a csontjainkból csak veszítünk. Fiatalon tehát fontos figyelni arra, hogy megfelelő táplálkozással és rendszeres testmozgással erőteljes csontállományt alakítsunk ki. Harmincéves kor felett a cél a csontállományvesztés elodázása. Fogyasszon sok tejterméket, személyre szabott étrendi tanácsért forduljon dietetikus szakemberhez!

Hölgyeknek a változó kor bekövetkezte után fokozott csontvesztéssel kell szembenézniük, mivel az addig védő szerepet betöltő ösztrogén szintje lecsökken. Idős korban pedig mindkét nemnél megnövekszik a csontritkulás, s az ebből fakadó csonttörések gyakorisága.

Hasonló cikkek


Ha kérdése van, hívja ügyfélszolgálatunkat

Az alábbi időpontokban hívható:
hétfő-péntek7:30-20:00

Nyitva tartás a személyes ügyfélszolgálatunkon

Ügyfélszolgálatunk az alábbi nyitvatartási időben várja Önt
(1138 Budapest, Váci út 135-139. OTP Bank fiók):
Hétfő: 8.00 - 17.00
Kedd - péntek: 8.00 - 16.00

Foglaljon időpontot kollégáinkhoz!

Ha előre foglal időpontot, akkor a Váci úti ügyfélszolgálatunkon várakozás nélkül fogadjuk, az Önnek megfelelő időpontban (legkorábban 2 munkanap múlva).
Az időpontfoglalást egyszerűen, online elvégezheti az alábbi linkre kattintva.

Időpontot foglalok

Emellett ügyfélszolgálatos kollégáink rendelkezésére állnak:
- telefonon (H-P: 7.30-20.00),
- e-mailben,
- és chat-en (H-P: 8.00-18.00) keresztül is.

Számlák személyes leadása:

OTP Egészségpénztári számláit várakozás nélkül, egyszerűen leadhatja az ügyfélszolgálaton elhelyezett számlagyűjtő dobozban (1138 Budapest, Váci út 135-139. OTP Bank fiók).

Cím:
1138 Budapest, Váci út 135-139. (OTP Bank fiók)
Levelezési cím:
1369 Budapest 5. Pf. 362
Nyitvatartás:
Hétfő: 8.00 - 17.00
Kedd-péntek: 8.00 - 16.00
E-mail cím:
info@otpep.hu
Bankszámlaszám:
11703006-20411440
Adószám:
18105564-2-41
További oldalak:
www.otpportalok.hu
www.golyavaro.hu
www.facebook.com/otpep
www.instagram.com/otpep
www.youtube.com/user/otppenztarak