Szoláriumozás pro és kontra

Kozmetikák, szolárium stúdiók kirakatai hirdetik a szoláriumozás jótékony hatásait. Valóban pozitívan hat egészségünkre a szoláriumozás vagy ezek csupán tévhitek és marketingfogások?

Az UV sugaraknak három különböző fajtája van: A, B, C. A legveszélyesebbek az UV-C sugarak, ezeket azonban kizárólag a nap bocsátja ki, és az ózonréteg elnyeli, mielőtt elérnék a földfelszínt. A szoláriumok főként UV-A sugarakat bocsátanak ki, emellett pedig kis mennyiségben a D-vitamin pótlásában szerepet játszó UV-B sugarakat is. Tehát valóban igaz, hogy a szoláriumozás szerepet játszhat a szervezet számára szükséges D-vitaminszint biztosításában. A szoláriumok azonban barnító hatás elérése érdekében a napnál lényegesen intenzívebb sugarakat bocsátottak ki, ma már a szoláriumok teljesítményét szigorúan szabályozzák.

Az UV-A sugarak nagy mennyiségben hosszútávon bőrelváltozásokat okoznak. Roncsolódnak a kötőszöveti rostok, a dehidratáltság hatására a bőr megöregedik. Előfordul, hogy a bőr az arcon túlságosan elvékonyodik, ezért érzékennyé válik. Kutatási eredmények bizonyítják, hogy a rendszeresen szoláriumozók körében 75%-kal nagyobb a melanoma kialakulásának esélye.

Sokan úgy vélik, hogy a szolárium által kibocsátott UV sugárzás hatására a pattanások kiszáradnak, a bőr tisztábbá és szebbé válik. Szoláriumozás hatására való igaz, hogy a bőr állapota némileg javul, mivel a pattanások legtöbbjében előforduló propioni baktérium kék fényre elpusztul, az UV sugárzás hullámhossza pedig közel áll a kék fényéhez. Másrészt javulásnak tűnhet, hogy a bőr barnulásának hatására a pattanásos bőr pirossága kevésbé lesz feltűnő.

Veszélyt jelenthet viszont, ha a pattanásos bőrt kezelő krémeket, gyógyszereket is használunk a szoláriumozás különösen veszélyes lehet, hiszen ezek a készítmények fokozhatják a bőr fényérzékenységét. A nem megfelelően tisztított, fertőtlenített készülékekben baktériumok telepedhetnek meg, amelyek tovább súlyosbíthatják a tüneteket. Ráadásul hosszabb távon az UV sugárzás viszont a mitesszerek kialakulásának kedvez. A bőrgyógyászok jelenleg tehát nem ajánlják a szoláriumozást a pattanásos bőr kezelésére.

Néhány tanács, ha mégis a szoláriumozás mellett dönt:

  • két szoláriumozás között mindenképpen tartson minimum 72 órás szünetet
  • szoláriumba menni óvatos ajánlások szerint a világos bőrűeknek évente maximum öt-tíz alkalommal ajánlott, a sötétebb bőrűeknek 15 alkalommal.
  • a kozmetikumokat, sminket távolítsa, el mielőtt befeküdne a fénycsövek alá
  • a védőszemüveget minden esetben helyezze fel
  • gyógyszerszedés esetén konzultáljon kezelőorvosával, hiszen nagyon sok gyógyszer fényérzékenységet vált ki!
  • bőrbetegségek esetén nem ajánlott a szolárium használata
  • ha húsznál több nem egyenletesen pigmentált anyajegye vagy sok szeplője van, tilos a szolárium használat
  • szintén tilos, ha a családjában rosszindulatú bőrdaganatos betegség fordult elő.

EU-szabvány szerint a szoláriumban fekvő, illetve álló embert nem érheti 0,3 W/m2-nél erősebb sugárzás. A Magyar Szolárium Üzemeltető Egyesület (MSZÜE) "Egészséges szolárium" feliratú matricával látja el azokat a szoláriumokat, amelyek már átálltak az új típusú fénycsövek használatára, vagyis a teljesítményük egy verőfényes nyári délután napsugárzásához hasonló.

Hasonló cikkek

Ha kérdése van, hívja ügyfélszolgálatunkat

Az alábbi időpontokban hívható:
hétfő-péntek7:30-20:00

Nyitva tartás a személyes ügyfélszolgálatunkon

Ügyfélszolgálatunk az alábbi nyitvatartási időben várja Önt
(1138 Budapest, Váci út 135-139. OTP Bank fiók):
Hétfő: 8.00 - 17.00
Kedd - péntek: 8.00 - 16.00

Foglaljon időpontot kollégáinkhoz!

Ha előre foglal időpontot, akkor a Váci úti ügyfélszolgálatunkon várakozás nélkül fogadjuk, az Önnek megfelelő időpontban (legkorábban 2 munkanap múlva).
Az időpontfoglalást egyszerűen, online elvégezheti az alábbi linkre kattintva.

Időpontot foglalok

Emellett ügyfélszolgálatos kollégáink rendelkezésére állnak:
- telefonon (H-P: 7.30-20.00),
- e-mailben,
- és chat-en (H-P: 8.00-18.00) keresztül is.

Számlák személyes leadása:

OTP Egészségpénztári számláit várakozás nélkül, egyszerűen leadhatja az ügyfélszolgálaton elhelyezett számlagyűjtő dobozban (1138 Budapest, Váci út 135-139. OTP Bank fiók).

Cím:
1138 Budapest, Váci út 135-139. (OTP Bank fiók)
Levelezési cím:
1369 Budapest 5. Pf. 362
Nyitvatartás:
Hétfő: 8.00 - 17.00
Kedd-péntek: 8.00 - 16.00
E-mail cím:
info@otpep.hu
Bankszámlaszám:
11703006-20411440
Adószám:
18105564-2-41
További oldalak:
www.otpportalok.hu
www.golyavaro.hu
www.facebook.com/otpep
www.instagram.com/otpep
www.youtube.com/user/otppenztarak