Hogyan tisztítsuk helyesen a fülünket?
Cikk megjelenésének dátuma: 2015. július 1.
Ön is köhög fültisztítás közben?
Az Arnold-reflexként, de fül-köhögés reflexként is emlegetett jelenséget lehet, hogy már saját magán is tapasztalta. Az emberek körülbelül 2-5 százalékánál a hallójárat tisztítása közben köhögési inger jelentkezik. De mi ennek a furcsa jelenségnek az oka?
A hallójárat egy kis részének beidegzését a bolygó ideg (nervus vagus, X. agyideg) egy ága, az Arnold-ideg adja. A bolygó ideg kapcsolatban áll a garat és a gége izmaival, de a szívvel és a gyomorral is. A köhögés tehát amiatt jön létre, hogy az ideg "megpiszkálásával" a gége- és a garat izmai is működésbe lépnek, vagyis úgynevezett reflex-mechanizmusról beszélünk. A probléma azonban ennél komolyabb is lehet: a fülpiszkálás hasi tüneteket, hányást is okozhat, szélsőséges esetben pedig a szív működését is megzavarhatja. Rögzítettek már olyan esetet is, amikor a fültisztítás szívmegálláshoz vezetett!
A fültisztító pálcika használatát más okokból is célszerű mellőznie, hiszen használatával éppen ellenkező hatást érünk el, mint szeretnénk. A közhiedelemmel ellentétben a fülünk nem azért zsírosodik, mert nem tisztítjuk megfelelően. A fülzsír termelődése egy természetes folyamat része, amely hozzátartozik a fül öntisztuló mechanizmusához. A zsír bevonja a hallójárat bőrét és megakadályozza, hogy a fülbe jutó kórokozók megtapadjanak, és ott szaporodásnak induljanak, illetve elősegíti, hogy a fülbe jutó szennyeződések kifelé haladjanak. A fülzsír normális esetben a hámsejtek vándorlásával eljut a fül bejáratához, majd észrevétlenül távozik.
A vattás végű fültisztító pálcika használata gátolhatja a hámsejtvándorlást, a fülzsírt csak beljebb nyomjuk, ezáltal kedvezünk a zsírdugó kialakulásának, ami viszont halláscsökkenéshez vezethet. Fontos, hogy soha ne nyúljunk a hallójáratba semmivel, mert sérülést is okozhatunk, ami később baktériumokkal fertőződhet. Fül-orr-gégészek óva intenek a fülgyertya használatától is!
Nagyon fontos azonban, hogy a fül környékén azokat a területeket, amelyek szabadon elérhetőek, tartsuk tisztán. Szakemberek szerint fürdéskor elegendő a fülkagyló mögötti területet és a fülkagylót lemosni a hallójárat bemenetéig, majd törölközővel töröljük szárazra. A hallójárat szárítása leginkább uszoda használata, ill. strandolás után célszerű. A fülek tisztítására a gyógyszertárakban kapható spray-k is használhatóak, kérje gyógyszerésze segítségét!
Hasonló cikkek
Segítségre lenne szüksége?
Cikk megjelenésének dátuma: 2015. július 1.
Kérjen visszahívást, hogy szakértő kollégáink az Önnek legmegfelelőbb időpontban kereshessék Önt a továbbiakkal.
Ha kérdése van, hívja ügyfélszolgálatunkat
hétfő-péntek | 7:30-20:00 |
Nyitva tartás a személyes ügyfélszolgálatunkon
Ügyfélszolgálatunk az alábbi nyitvatartási időben várja Önt
(1138 Budapest, Váci út 135-139. OTP Bank fiók):
Hétfő: 8.00 - 17.00
Kedd - péntek: 8.00 - 16.00
Foglaljon időpontot kollégáinkhoz!
Ha előre foglal időpontot, akkor a Váci úti ügyfélszolgálatunkon várakozás nélkül fogadjuk, az Önnek megfelelő időpontban (legkorábban 2 munkanap múlva).
Az időpontfoglalást egyszerűen, online elvégezheti az alábbi linkre kattintva.
Emellett ügyfélszolgálatos kollégáink
rendelkezésére állnak:
- telefonon (H-P: 7.30-20.00),
- e-mailben,
- és chat-en (H-P: 8.00-18.00) keresztül is.
Számlák személyes leadása:
OTP Egészségpénztári számláit várakozás nélkül, egyszerűen leadhatja az ügyfélszolgálaton elhelyezett számlagyűjtő dobozban (1138 Budapest, Váci út 135-139. OTP Bank fiók).
- Cím:
- 1138 Budapest, Váci út 135-139. (OTP Bank fiók)
- Levelezési cím:
- 1369 Budapest 5. Pf. 362
- Nyitvatartás:
- Hétfő: 8.00 - 17.00
Kedd-péntek: 8.00 - 16.00 - E-mail cím:
- info@otpep.hu
- Bankszámlaszám:
- 11703006-20411440
- Adószám:
- 18105564-2-41
- További oldalak:
- www.otpportalok.hu
- www.golyavaro.hu
- www.facebook.com/otpep
- www.instagram.com/otpep
- www.youtube.com/user/otppenztarak