Cushing-szindróma

Manapság egyre több helyen olvashatunk, hallhatunk az ún. Cushing-szindrómáról (ejtsd: kusing). A betegség tüneteit Dr. Harvey Williams Cushing idegsebész jegyezte fel elsőként 1932-ben.

A betegség hátterében a mellékvesekéreg túlműködése, ezáltal pedig az általa termelt kortizol hormon túltermelése áll. A kortizol meghatározott napi termelődési ritmust mutat, vérszintje a hajnali órákban a legmagasabb. Nevezik „stressz” hormonnak is, hiszen a minket érő fizikai vagy lelki stresszre termelése fokozódik, hogy felkészítse szervezetünket egy esetleges, nagy energiát igénylő „vészreakcióra” (pl. menekülésre). A kortizol ezen kívül részt vesz a cukoranyagcsere szabályozásában, fokozza a zsírok és a fehérjék lebontását, a májban a keményítő szőlőcukorrá bontását, valamint cukrok termelődését aminosavakból. A kortizol hatással van a só- és vízháztartásra valamint számos más biokémiai folyamatra.

A Cushing szindróma férfiaknál és nőknél egyaránt előfordulhat. A betegség leggyakrabban 20-50 éves kor között jelentkezik, de kialakulhat akár már gyermekkorban is.

A Cushing-szindróma legfőbb tünetei a következőek:

  • hirtelen, nagymértékű hízás. A súlyfelesleg jellegzetes eloszlást mutat: elsősorban az arc (holdvilágarc) és a törzs (alma típusú elhízás) kerekedik ki, míg a végtagok aránytalanul vékonyak maradnak.
  • vörös vagy lila csíkok (striák) jelenhetnek meg a bőrön, a hason, combokon, mellen és karokon
  • lassú sebgyógyulás
  • pattanásos, aknés bőr
  • a háton az ún. „bölénypúp” (zsírpúp) megjelenése

Nőkre jellemző tünetek:

  • a test több részén, arcon is megjelenő erős szőrnövekedés
  • szabálytalan vagy elmaradó menstruáció

Férfiakra jellemző tünetek:

  • libidó csökkenése
  • csökkent termelékenység
  • merevedési zavar

A fentieken kívül a következő tünetek jelentkezhetnek Cushing-szindróma esetén:

  • fáradtság
  • depresszió
  • csontritkulás
  • magas vérnyomás
  • magas vérzsír értékek
  • izomgyengeség
  • cukorbetegség, inzulin-rezisztencia
  • gyakori fejfájás

A Cushing-szindróma diagnosztizálást és kezelését minden esetben endokrinológus szakorvos végzi. A diagnózis felállításához többek között szükség van fizikális vizsgálatra, labor-vizsgálatra és képalkotó eljárásokra. A kezelés történhet műtéttel (a kortizoltermelő daganat eltávolításával), gyógyszeresen (a kortizoltermelés gátlásával), illetve sugárkezeléssel (a kortizoltermelő daganat szétroncsolásával).

Bármi okozza a Cushing-szindrómát, a kezelés mellett nélkülözhetetlen az egészséges életmód kialakítása és a megfelelő diéta követése. Mivel a kortizol olyan irányba tolja el az anyagcserét, ami kedvez a cukorbetegség kialakulásának, nagyon fontos, hogy az étrend főleg összetett szénhidrátokat, sovány húsokat és tejtermékeket, valamint sok friss zöldséget és gyümölcsöt tartalmazzon. Az egyénre szabott étrend kialakításához ebben az esetben is érdemes dietetikushoz fordulni!

További Egészségpercek cikkek

Ha kérdése van, hívja ügyfélszolgálatunkat

Az alábbi időpontokban hívható:
hétfő-péntek7:30-20:00

Nyitva tartás a személyes ügyfélszolgálatunkon

Ügyfélszolgálatunk az alábbi nyitvatartási időben várja Önt
(1138 Budapest, Váci út 135-139. OTP Bank fiók):
Hétfő: 8.00 - 17.00
Kedd - péntek: 8.00 - 16.00

Foglaljon időpontot kollégáinkhoz!

Ha előre foglal időpontot, akkor a Váci úti ügyfélszolgálatunkon várakozás nélkül fogadjuk, az Önnek megfelelő időpontban (legkorábban 2 munkanap múlva).
Az időpontfoglalást egyszerűen, online elvégezheti az alábbi linkre kattintva.

Időpontot foglalok

Emellett ügyfélszolgálatos kollégáink rendelkezésére állnak:
- telefonon (H-P: 7.30-20.00),
- e-mailben,
- és chat-en (H-P: 8.00-18.00) keresztül is.

Számlák személyes leadása:

OTP Egészségpénztári számláit várakozás nélkül, egyszerűen leadhatja az ügyfélszolgálaton elhelyezett számlagyűjtő dobozban (1138 Budapest, Váci út 135-139. OTP Bank fiók).

Cím:
1138 Budapest, Váci út 135-139. (OTP Bank fiók)
Levelezési cím:
1369 Budapest 5. Pf. 362
Nyitvatartás:
Hétfő: 8.00 - 17.00
Kedd-péntek: 8.00 - 16.00
E-mail cím:
info@otpep.hu
Bankszámlaszám:
11703006-20411440
Adószám:
18105564-2-41
További oldalak:
www.otpportalok.hu
www.golyavaro.hu
www.facebook.com/otpep
www.instagram.com/otpep
www.youtube.com/user/otppenztarak