C-vitamin
Cikk megjelenésének dátuma: 2020. december 12.
Egy felnőtt egészséges ember számára naponta minimálisan 60 mg C-vitamin szükséges, amit a hazánkban általános étrend megfelelően tartalmaz. Nemcsak citrusfélék, hanem paradicsom, paprika, burgonya, káposzta, és bogyós növények (csipkebogyó, áfonya) is tartalmazzák.
A C-vitamint, mint újonnan felismert vegyületet 1928-ban Szent-Györgyi Albert vonta ki paprikából. Előzményként az 1920-as évek vége felé egy ismeretlen anyagot fedezett fel a mellékvesében. Megvizsgálva az anyag összetételét hexuronsavnak nevezte el. Szegeden olyan növényi forrást keresett, amelyből nagy mennyiségben lehet ezt az anyagot kivonni és a szegedi paradicsompaprikában meg is találta. A skorbut elleni hatása miatt javaslatára aszkorbinsavnak nevezték el a hexuronsavat. Szent-Györgyi Albert 1937-ben Nobel-díjat kapott „…a biológiai égésfolyamatok, különösképpen a C-vitamin és a fumársavkatalízis szerepének terén tett felfedezéseiért”.
Bár a vegyületet nem ismerték, azt már korábban is tudták, hogy a skorbut hiánybetegség. James Lind hajóorvos 1746-ban őfelsége Sailsbury nevű hajóján egy kísérletbe fogott. Ekkorra már kétmillió matróz életét követelte a skorbut. Fogaik meglazultak és kiestek, izomgyengeség vett erőt rajtuk. Emellett a skorbut vérzékenységgel, a csontok szerkezetének megváltozásával jár. Lind utazásán sem volt ez másképp: 1747 tavaszára minden tizedik matróz beteg volt. Fogalmuk sem volt, mi okozhatja (és mivel gyógyítható), Lind azonban zseniális módon csoportokra osztotta a beteg tengerészeket, mindegyiküknek azonos körülményeket teremtett, de más-más kezelésben részesítette őket. Azoknak a matrózoknak javult rohamosan az állapota, akiknek az étrendje citromot tartalmazott. Közel 200 év telt el, mire a citromban is megtalálható aszkorbinsavat végül azonosították, és az anyagcserében betöltött szerepét tisztázták.
Megfázásra?
Linus Pauling, azt állította, hogy a nagy dózisban adott C-vitaminnal egyrészt megelőzhető a megfázás, másrészt a már megkezdődött betegség lefolyása enyhébb és gyorsabb. Könyvében napi 18 000 mg C-vitamin bevitelét javasolta. A megadózisú C-vitamin terápia hívei közül sokan Paulingra, mint Nobel-díjas tudósra hivatkoznak, azonban Pauling a Nobel-díját nem a C-vitaminnal kapcsolatos munkásságáért kapta, hanem a kémiai kötések vizsgálatáért. Nincs bizonyíték arra, hogy a nagydózisú C-vitaminbevitel csökkenti a megfázás esélyét.
Hasonló cikkek
Segítségre lenne szüksége?
Cikk megjelenésének dátuma: 2020. december 12.
Kérjen visszahívást, hogy szakértő kollégáink az Önnek legmegfelelőbb időpontban kereshessék Önt a továbbiakkal.
Ha kérdése van, hívja ügyfélszolgálatunkat
hétfő-péntek | 7:30-20:00 |
Nyitva tartás a személyes ügyfélszolgálatunkon
Ügyfélszolgálatunk az alábbi nyitvatartási időben várja Önt
(1138 Budapest, Váci út 135-139. OTP Bank fiók):
Hétfő: 8.00 - 17.00
Kedd - péntek: 8.00 - 16.00
Foglaljon időpontot kollégáinkhoz!
Ha előre foglal időpontot, akkor a Váci úti ügyfélszolgálatunkon várakozás nélkül fogadjuk, az Önnek megfelelő időpontban (legkorábban 2 munkanap múlva).
Az időpontfoglalást egyszerűen, online elvégezheti az alábbi linkre kattintva.
Emellett ügyfélszolgálatos kollégáink
rendelkezésére állnak:
- telefonon (H-P: 7.30-20.00),
- e-mailben,
- és chat-en (H-P: 8.00-18.00) keresztül is.
Számlák személyes leadása:
OTP Egészségpénztári számláit várakozás nélkül, egyszerűen leadhatja az ügyfélszolgálaton elhelyezett számlagyűjtő dobozban (1138 Budapest, Váci út 135-139. OTP Bank fiók).
- Cím:
- 1138 Budapest, Váci út 135-139. (OTP Bank fiók)
- Levelezési cím:
- 1369 Budapest 5. Pf. 362
- Nyitvatartás:
- Hétfő: 8.00 - 17.00
Kedd-péntek: 8.00 - 16.00 - E-mail cím:
- info@otpep.hu
- Bankszámlaszám:
- 11703006-20411440
- Adószám:
- 18105564-2-41
- További oldalak:
- www.otpportalok.hu
- www.golyavaro.hu
- www.facebook.com/otpep
- www.instagram.com/otpep
- www.youtube.com/user/otppenztarak