Sikert sikerre halmoz az OTP Egészségpénztár kampánya

A tavaly tavasszal indult, „A Munka nem várhat” kampányunk, számos elismerésben részesült az elmúlt időszakban. A kampány az állami egészségügyi intézményekben tapasztalható hosszú és kiszámíthatatlan várakozási idők és a munka összeegyeztetésének kihívásaira helyezte a hangsúlyt, ezáltal az öngondoskodás fontosságára hívta fel a figyelmet.

A munka nem várhat” kampány inspirációját az OTP Egészségpénztár adatai, valamint az OTP Öngondoskodási Index eredményei adták, melyekből kiderült, hogy bár a lakosság az egészségügyi öngondoskodást kiemelten fontosnak tartja, mégis kevesen rendelkeznek ilyen célú megtakarítással. A kampány keretén belül készített kutatás rámutatott, hogy évről évre többen és többen költenek magán-egészségügyi kezelésekre, melynek egyik legfontosabb oka az állami egészségügyben tapasztalható várakozási idő hosszúsága és annak kiszámíthatatlansága. Olyannyira, hogy a hazai munkavállalók 75 százaléka nem tartja összeegyeztethetőnek az orvoshoz járást a munkaidejével. Sőt, évente átlagosan 1,5 nap szabadságot vesznek ki csak azért, hogy orvosi kezelésre menjenek.

A kampány sikerességét bizonyítja, hogy az egyéni befizetések terén az OTP Egészségpénztár rekordösszeget könyvelhetett el 3,3 milliárd forinttal, ami 37 százalékos növekedést jelentett a tavaly január-szeptemberi időszakhoz képest.

A sikert nem csak a számok, hanem több szakmai elismerés is bizonyítja, melyben a kampány az elmúlt időszakban részesült. „A munka nem várhat” 2017 őszén különdíjat nyert Közép-kelet Európa egyik legjelentősebb kommunikációs versenyén, az Eventiada Awards-on, ahol kiemelték a kampány kreativitását, illetve az újszerű megközelítést, hogy egy nem szigorú értelemben vett egészségügyi szereplő, hanem egy pénzügyi szereplő kezdi el edukálni az embereket az egészségügyi öngondoskodásra. Emellett két Prizma díjjal is büszkélkedhet a kampány, melyeket Pénzügyi szolgáltatások kategóriában, valamint Reputáció és Issue Management kategóriában sikerült megszerezni. További örömre ad okot, hogy a közelmúltban egy újabb jelöléssel, a kampány felkerült a SABRE Awards shortlistjére, Pénzügyi szolgáltatások kategóriában. A díjátadót május 23-án tartják, Amsterdamban.


Ha kérdése van, hívja ügyfélszolgálatunkat

Az alábbi időpontokban hívható:
hétfő-péntek7:30-20:00

Nyitva tartás a személyes ügyfélszolgálatunkon

Ügyfélszolgálatunk az alábbi nyitvatartási időben várja Önt
(1138 Budapest, Váci út 135-139. OTP Bank fiók):
Hétfő: 8.00 - 17.00
Kedd - péntek: 8.00 - 16.00

Foglaljon időpontot kollégáinkhoz!

Ha előre foglal időpontot, akkor a Váci úti ügyfélszolgálatunkon várakozás nélkül fogadjuk, az Önnek megfelelő időpontban (legkorábban 2 munkanap múlva).
Az időpontfoglalást egyszerűen, online elvégezheti az alábbi linkre kattintva.

Időpontot foglalok

Emellett ügyfélszolgálatos kollégáink rendelkezésére állnak:
- telefonon (H-P: 7.30-20.00),
- e-mailben,
- és chat-en (H-P: 8.00-18.00) keresztül is.

Számlák személyes leadása:

OTP Egészségpénztári számláit várakozás nélkül, egyszerűen leadhatja az ügyfélszolgálaton elhelyezett számlagyűjtő dobozban (1138 Budapest, Váci út 135-139. OTP Bank fiók).

Cím:
1138 Budapest, Váci út 135-139. (OTP Bank fiók)
Levelezési cím:
1369 Budapest 5. Pf. 362
Nyitvatartás:
Hétfő: 8.00 - 17.00
Kedd-péntek: 8.00 - 16.00
E-mail cím:
info@otpep.hu
Bankszámlaszám:
11703006-20411440
Adószám:
18105564-2-41
További oldalak:
www.otpportalok.hu
www.golyavaro.hu
www.facebook.com/otpep
www.instagram.com/otpep
www.youtube.com/user/otppenztarak