Adóbevallás 2022 – a legfontosabb tudnivalók pénztártagoknak

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal idén is elkészíti a magánszemélyek adóbevallás tervezetét, de választhatja azt a megoldást is, hogy önállóan tölti ki bevallását. Bármelyik verzió mellett is dönt, pénztártagként meg kell jelölnie a bevallás nyomtatványán, melyik pénztárba kéri az adó-visszatérítést és természetesen ügyelnie kell arra is, hogy a pénztártagságával kapcsolatos összegek a megfelelő sorokba kerüljenek. Ebben az általunk küldött adóigazolás nyújt Önnek segítséget, valamint az alábbi cikkünk, amelyben megtalálja a legfontosabb pénztári információkat a bevallás kitöltésével és az adó-visszatérítéssel kapcsolatban.

 

MIKOR?

1. Mikor kapja meg adóigazolását a Pénztártól, amely az adóbevallás kitöltéséhez/ellenőrzéséhez szükséges?

Pénztárunk 2023. január 31-ig küldte el az adóigazolásokat, amely tartalmazza a 2022. évi adó-visszatérítésre jogosító – egyéni és munkáltatói – befizetéseket, valamint az esetleges adóköteles és jogosulatlan tételeket.

Emellett pénztártagjaink egy részének azonosítása szükségességéről is küldtünk egy fontos tájékoztatót. Kérjük, ha Ön is kapott ilyen felhívást, pótolja azonosítását!

  • Akik feliratkoztak e-kommunikációra, azok e-mailben és az ügyfélportálon kapták meg az e-adóigazolást, és előbb, mint akiknek postáztuk a dokumentumot. (Ez esetben postán nem küldtünk igazolást.)
  • Akik nem iratkoztak fel, azok postai úton kapták meg a nyomtatott igazolást.
    Szeretné jövőre Ön is e-mailben megkapni adóigazolását, és szeretne e-mail értesítést kapni az adó-visszatérítés utalásáról?
    Akkor iratkozzon fel e-ügyintézésre!

Mit tegyen, ha nem kapta meg adóigazolását?

  • Ha feliratkozott e-kommunikációra, akkor lépjen be az ügyfélportál Egészségpénztár oldalára („Ügyintézés/Dokumentumok” menü), hiszen itt is eléri e-adóigazolását. Emellett ellenőrizze a számunkra megadott e-mail-címét is, hiszen előfordulhat, hogy időközben megváltozott/megszűnt elérhetősége, és emiatt nem kapta meg igazolását. A szintén belépés után elérhető „Beállítások/Személyes adatok” menüben ellenőrizheti és frissítheti is e-mail-címét!
  • Ha nem iratkozott fel e-kommunikációra és nem érkezett meg postai levélben adóigazolása (levelezési címére) február 15-ig, úgy írjon Ügyfélszolgálatunknak. A pót adóigazolást csak postai úton tudjuk eljuttatni Önhöz, ha nem iratkozik fel e-kommunikációra.

2. Mikortól tekintheti meg adóbevallás tervezetét?

A KAÜ azonosítóval rendelkező magánszemélyek: 2023. március 15-től érik el a tervezetet a https://nav.gov.hu/szja honlapon.

Akik nem rendelkeznek KAÜ azonosítóval, azok 2023. március 16-ig kérhetik a tervezet postázását:

  • sms-ben,
  • elektronikusan,
  • postán,
  • vagy telefonon.

3. Mi az SZJA bevallás javításának, elfogadásának, benyújtásának és az adó megfizetésének határideje?

2023. május 22.

(Ha nem módosítja a NAV által készített bevallás tervezetet e határidőig, úgy a hivatal tervezete lesz az Ön hivatalos adóbevallása.)

4. Mikor kapja meg az adó-visszatérítést?

A NAV a visszatérítést a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül (de legkorábban 2023. március 1-től) utalja át a Pénztárhoz, amit jóváírunk az Ön egészségpénztári számláján.

(Adó-visszatérítést idén csak abban az esetben kaphat, ha:

  • nincs 1000 forintot meghaladó adótartozása,
  • van befizetett személyi jövedelemadója,
  • 2022 évről szóló bevallásában rendelkezett a pénztári befizetések kedvezményéről

Tudta, hogy az adó-visszatérítés összegét azonnal (várakozási idő nélkül) felhasználhatja családi szolgáltatásokra, például lakáshitel támogatásra, beiskolázási- vagy születési támogatásra is?

HOGYAN?

5. Tüntesse fel a 22SZJA nyomtatványon, melyik pénztári számlájára kéri az adó-visszatérítést! → rendelkező nyilatkozat (8. oldal)

Akár a NAV készíti bevallását, akár Ön, figyeljen rá, hogy az űrlap rendelkező része („Rendelkező nyilatkozatok az adóról II.”, lásd lent) tartalmazza, melyik pénztárba kéri az adó-visszatérítést. Ha több önkéntes pénztárnak is tagja, akkor is csak egy olyan (egészség-, önsegélyező- vagy önkéntes nyugdíj-) pénztárba kérhet visszatérítést, ahol 2022-ben történt (egyéni vagy munkáltatói) befizetés, jóváírás, lekötés, vagy prevenciós szolgáltatás igénybe vétele.

A visszaigényelhető összeg évente összesen: 150 000 Ft.

Ha az OTP Egészségpénztárnál vezetett egyéni számlájára szeretné az összeget visszaigényelni, akkor az alábbi adatokat írja be az adóbevallás 137. sorába:

Név: OTP Országos Egészség- és Önsegélyező Pénztár
Adószám: 18105564-2-41
Bankszámlaszám: 11703006-20411440

Adóbevallás 2022

6. Rendelkezzen adó-visszatérítéséről! → 22SZJA nyomtatvány: 132–134. sor

  • 20% adó-visszatérítésre jogosult: a 2022. évben történt egyéni és munkáltatói befizetés, valamint a jóváírt adomány után,
  • további 10% adó-visszatérítésre jogosult: lekötés és az orvosi javaslatra igénybe vett szűrővizsgálatok, azaz prevenciós szolgáltatások után.
Adóigazolás22SZJA nyomtatvány sorának sorszáma
A Pénztárba egyéni és/vagy munkáltatói tagdíjként befizetett összeg 20%-a
+
A Pénztárba adományként befizetett összeg 20%-a
132. sor
Egyéni számláján 2022. évben (legalább 2 évre) lekötött összeg 10%-a133. sor
Prevenciós szolgáltatás ellenértékeként az egyéni számláról kifizetett összeg 10%-a134. sor

7. Adja meg esetleges kötelezettségeit! → 22SZJA nyomtatvány: 62., 65. sor

ADÓigazolás22SZJA nyomtatvány sorának sorszáma
Egyéni számláján korábban két évre lekötött, 2022. évben feltört összeg62. sor: „c” oszlop:

a feltört összeg 12 százalékát kell feltüntetni a bevallásban

(jelleg az "a" oszlopban: 2)
Kilépők esetén kifizetőként levont és az adóhatóság felé megfizetett személyi jövedelemadó előleg összege.65. sor: „b” oszlop

8. Ügyeljen az esetleges adóköteles jövedelmére! → 22SZJA nyomtatvány: 18., 19., 293. sor

ADÓigazolás22SZJA nyomtatvány sorának sorszáma
2022. évben igénybe vett adóköteles szolgáltatás után keletkezett egyéb jövedelem összege (Alapszabály 36-41. §-a alapján)18. sor: „b” oszlop

(a „d” oszlopban is fel kell tüntetni ezt az összeget, ahol automatikusan kitöltésre kerül)
2022. évben jogalap nélkül igénybe vett szolgáltatás után keletkezett egyéb jövedelem összege.* (Alapszabály 15. §-a alapján)
+
2022. évben tagsági viszonya megszűntetésekor keletkezett egyéb jövedelem összege.*
19. sor
b oszlop → az adóigazoláson szereplő összeg

d oszlop → az adóigazoláson szereplő összeg 89%-a (automatikusan kitöltésre kerül)
*
- a 2022. évben jogalap nélkül igénybe vett szolgáltatás után keletkezett egyéb jövedelem, valamint
- a 2022. évben tagsági viszonya megszűntetésekor kifizetett egyéb jövedelem után 13% SZOCHO-t köteles fizetni, ezért kérjük a 19. sor „d” oszlop kitöltését is, valamint a „d” oszlopba beírt összegek 13 százaléka a 293. sor „f” oszlopban is feltüntetendő.
293. sor: „f” oszlop

Ismerje meg, mi mindenre fordíthatja adó-visszatérítését!

További információ:


Ha kérdése van, hívja ügyfélszolgálatunkat

Az alábbi időpontokban hívható:
hétfő-péntek7:30-20:00

Nyitva tartás a személyes ügyfélszolgálatunkon

Ügyfélszolgálatunk az alábbi nyitvatartási időben várja Önt
(1138 Budapest, Váci út 135-139. OTP Bank fiók):
Hétfő: 8.00 - 17.00
Kedd - péntek: 8.00 - 16.00

Foglaljon időpontot kollégáinkhoz!

Ha előre foglal időpontot, akkor a Váci úti ügyfélszolgálatunkon várakozás nélkül fogadjuk, az Önnek megfelelő időpontban (legkorábban 2 munkanap múlva).
Az időpontfoglalást egyszerűen, online elvégezheti az alábbi linkre kattintva.

Időpontot foglalok

Emellett ügyfélszolgálatos kollégáink rendelkezésére állnak:
- telefonon (H-P: 7.30-20.00),
- e-mailben,
- és chat-en (H-P: 8.00-18.00) keresztül is.

Számlák személyes leadása:

OTP Egészségpénztári számláit várakozás nélkül, egyszerűen leadhatja az ügyfélszolgálaton elhelyezett számlagyűjtő dobozban (1138 Budapest, Váci út 135-139. OTP Bank fiók).

Cím:
1138 Budapest, Váci út 135-139. (OTP Bank fiók)
Levelezési cím:
1369 Budapest 5. Pf. 362
Nyitvatartás:
Hétfő: 8.00 - 17.00
Kedd-péntek: 8.00 - 16.00
E-mail cím:
info@otpep.hu
Bankszámlaszám:
11703006-20411440
Adószám:
18105564-2-41
További oldalak:
www.otpportalok.hu
www.golyavaro.hu
www.facebook.com/otpep
www.instagram.com/otpep
www.youtube.com/user/otppenztarak