Adóbevallás 2018 - amit tudni érdemes pénztártagként

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal idén is elkészíti a magánszemélyek adóbevallását, de Ön úgy is dönthet, hogy önállóan tölti ki bevallását. Bármelyik megoldást választja, pénztártagként rögzítenie kell a nyomtatványon, hogy melyik pénztárba kéri az adó-visszatérítést. A kitöltéshez szükséges adóigazolást 2019. január 31-én küldjük el a pénztártagoknak, mely tartalmazza a 2018. évi adó-visszatérítésre jogosító befizetéseket, valamint az adóköteles és jogosulatlan tételeket. Hogy megkönnyítsük Önnek a kitöltést és a megfelelő adatok a bevallás megfelelő soraiba kerüljenek, 5 pontba gyűjtöttük a teendőket:

1. Figyelje POSTALÁDÁját!

Pénztárunk 2019. január 31-én küldi el az – adó-visszatérítéshez szükséges –adóigazolásokat, így:

  • akik ELEKTRONIKUS adóigazolást kértek, azok a kiküldés után azonnal elérhetik az e-változatot,
  • akik POSTAI ÚTON igényelték, azok legkésőbb február első hetében kapják meg a nyomtatott igazolást.

Ha szeretné a jövőben Ön is e-mailben megkapni adóigazolását, akkor töltse le nyomtatványunkat, írja alá, hitelesíttesse és postázza el számunkra!

2. Tüntesse fel, MELYIK PÉNZTÁRI SZÁMLÁJÁRA kéri az adó-visszatérítést!

18SZJA nyomtatvány: rendelkező nyilatkozat (7. oldal)

  • Aki teljes egészében maga készíti bevallását, használhatja a személyi jövedelemadó-bevallás webes kitöltő programját és benyújthatja például Ügyfélkapun keresztül. Emellett kitöltheti bevallását ÁNYK-val (Általános Nyomtatványkitöltő Programmal) vagy papír alapú nyomtatványon is és beküldheti postai úton.
  • A NAV adóbevallási tervezete március 15-től tekinthető meg az eSZJA oldalán Ügyfélkapu regisztrációval, annak hiányában pedig kérhető postázása is az alábbi módokon, március 19-ig.

Akár a NAV készíti bevallását, akár Ön, figyeljen rá, hogy az űrlap rendelkező része („Rendelkező nyilatkozatok az adóról II.”, lásd lent) tartalmazza, melyik pénztárba kéri az adó-visszatérítést! Ha több önkéntes pénztárnak is tagja, akkor is csak egy olyan (egészség-, önsegélyező- vagy önkéntes nyugdíj-) pénztárba kérhet visszatérítést, ahol 2018-ban történt befizetés, jóváírás, lekötés, vagy prevenciós szolgáltatás igénybe vétele (mely igazolja az Ön jogosultságát).

A maximálisan visszaigényelhető összeg évente: 150.000 Ft.

Amennyiben az OTP Egészségpénztárnál vezetett egyéni számlájára szeretné az összeget visszaigényelni, akkor az alábbi adatokat írja be az adóbevallás 137. sorába:

Név: OTP Országos Egészség- és Önsegélyező Pénztár
Adószám: 18105564-1-41
Bankszámlaszám: 11703006-20411440

Adóbevallás 2018

3. Rendelkezzen JOGOSULTSÁGáról!

18SZJA nyomtatvány: 132–134. sor

  • 20% adó-visszatérítésre jogosult: a 2018. évben történt befizetései és jóváírt adomány után
  • további 10% adó-visszatérítésre jogosult: lekötés és szűrővizsgálatok/prevenciós szolgáltatások után
Adóigazolás17SZJA nyomtatvány sorának sorszáma
Pénztártag egyéni egészségszámláján saját befizetésként jóváírt összeg 20%-a132. sor
Pénztártag egyéni egészségszámláján 2018. évben lekötött összeg10%-a133. sor
Prevenciós szolgáltatás ellenértékeként az egyéni egészségszámláról kifizetett összeg 10%-a134. sor
Pénztártag egyéni egészségszámláján adományként jóváírt összeg 20%-a132. sor

4. Ügyeljen az EHO és SZJA fizetési kötelezettségre!

18SZJA nyomtatvány: 14., 15., 62., 294. sor

Adóigazolás17SZJA nyomtatvány sorának sorszáma
Pénztártag egyéni egészségszámláján adományként jóváírt összeg (amennyiben kapott 2018-ban adományt, akkor annak az összegét kell itt feltüntetnie)15. sor b oszlopába az adóigazoláson szereplő összeg, míg a d oszlopába az adóigazoláson szereplő összeg 82%-a kerül
Pénztártag egyéni egészségszámláján korábban két évre lekötött, 2018. évben feltört összeg
Az érvényesített adó-visszatérítést 20%-kal növelten kell visszafizetni.
62. sor (jelleg – 2)
2018. évben igénybe vett adóköteles szolgáltatás után keletkezett egyéb jövedelem összege 
Amennyiben életmódjavító egészségpénztári szolgáltatást vett év közben igénybe, akkor ennek összegét kell feltüntetnie.
14. sor b és d oszlopában is fel kell tüntetni ezt az összeget
2018. évben jogalap nélkül igénybe vett szolgáltatás után keletkezett egyéb jövedelem összege 
Amely után 22%-os egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség is felmerül.
15. sor b oszlopába az adóigazoláson szereplő összeg, míg a d oszlopába az adóigazoláson szereplő összeg 82%-a kerül
2018. évben tagsági viszonya megszűntetésekor keletkezett egyéb jövedelem összege15. sor b oszlopába az adóigazoláson szereplő összeg, míg a d oszlopába az adóigazoláson szereplő összeg 82%-a kerül
- a 2018. évben jogalap nélkül igénybe vett szolgáltatás után keletkezett egyéb jövedelemhez,
- a 2018. évben kapott adomány miatt keletkezett egyéb jövedelemhez,
valamint
- a 2018. évben tagsági viszonya megszűntetésekor keletkezett egyéb jövedelemhez

kapcsolódóan 19,5% egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség is felmerül.
294. sor

5. Ne feledje az Egészségpénztár által levont és befizetett ADÓELŐLEGet sem!

18SZJA nyomtatvány: 65. sor

Adóigazolás16SZJA nyomtatvány sorának sorszáma
Kifizetőként levont és az adóhatóság felé megfizetett személyi jövedelemadó összege. 
Tagsági viszony megszűntetése után az egészségpénztár által levont és befizetett SZJA-előleg.
65. sor

Az SZJA-bevallási és befizetési HATÁRIDŐ:
2019. május 20.

(Ha nem módosítja a NAV által készített bevallás tervezetet e határidőig, úgy a hivatal tervezete lesz a hivatalos adóbevallása.)

MIKOR kapja meg az adó-visszatérítést?

A NAV a visszatérítést a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül (de legkorábban 2019. március 1-től) utalja át a Pénztárhoz, melyet jóváírunk az Ön egyéni számláján.

Adó-visszatérítését csak abban az esetben kaphatja meg, ha jogosult a kedvezményre, például nincs 1.000 Ft-ot meghaladó adótartozása.

További információ

  • a bevallással kapcsolatban a NAV ad tájékoztatást (web: nav.gov.hu, telefon: 1819)
  • az adóigazolást és a tagdíjat érintő ügyekben az OTP Egészségpénztár ügyfélszolgálatához forduljon (mail: info@otpep.hu, telefon: 06 1 3666 555, személyesen: 1133 Budapest, Váci út 80.)

Ha kérdése van, hívja ügyfélszolgálatunkat

Az alábbi időpontokban hívható:
hétfő-péntek7:30-20:00

Nyitva tartás a személyes ügyfélszolgálatunkon

Ügyfélszolgálatunk az alábbi nyitvatartási időben várja Önt
(1138 Budapest, Váci út 135-139. OTP Bank fiók):
Hétfő: 8.00 - 17.00
Kedd - péntek: 8.00 - 16.00

Foglaljon időpontot kollégáinkhoz!

Ha előre foglal időpontot, akkor a Váci úti ügyfélszolgálatunkon várakozás nélkül fogadjuk, az Önnek megfelelő időpontban (legkorábban 2 munkanap múlva).
Az időpontfoglalást egyszerűen, online elvégezheti az alábbi linkre kattintva.

Időpontot foglalok

Emellett ügyfélszolgálatos kollégáink rendelkezésére állnak:
- telefonon (H-P: 7.30-20.00),
- e-mailben,
- és chat-en (H-P: 8.00-18.00) keresztül is.

Számlák személyes leadása:

OTP Egészségpénztári számláit várakozás nélkül, egyszerűen leadhatja az ügyfélszolgálaton elhelyezett számlagyűjtő dobozban (1138 Budapest, Váci út 135-139. OTP Bank fiók).

Cím:
1138 Budapest, Váci út 135-139. (OTP Bank fiók)
Levelezési cím:
1369 Budapest 5. Pf. 362
Nyitvatartás:
Hétfő: 8.00 - 17.00
Kedd-péntek: 8.00 - 16.00
E-mail cím:
info@otpep.hu
Bankszámlaszám:
11703006-20411440
Adószám:
18105564-2-41
További oldalak:
www.otpportalok.hu
www.golyavaro.hu
www.facebook.com/otpep
www.instagram.com/otpep
www.youtube.com/user/otppenztarak