Február 11. – A Betegek Világnapja

A Betegek Világnapját először 1993-ban tartották meg II. János Pál pápa kezdeményezésére. A világnap célja a pápai meghatározás szerint, hogy „Isten egész népe kellő figyelmet szenteljen a betegeknek, illetve segítse elő a szenvedés megértését.”

Lourdes legendája

A nap eredete egy legendával hozható összefüggésbe: 1858. február 11-én a 14 éves Bernadette Soubirous-nak egymást követően többször is megjelent egy Lourdes nevű kis francia faluban egy fehér női alak, akit Szűz Máriának tulajdonítottak. Bernadette szegény családban, öt testvér mellett nevelkedett. Összesen 18 alkalommal jelent meg neki Szűz Mária. A látomásoknak köszönhetően elhatározta, hogy szerzetesnő lesz és 1866-ban Nevers Saint-Gilard nevű kolostorába vonult be. Szűz Mária a lánynak megmutatta a Lourdes közelében lévő barlang lábánál eredő forrást, és felszólította, hogy kérje fel a falu papját egy templom építésére. Bár a lányt kezdetben hitetlenül fogadták, a későbbi csodák miatt a templom 1864-ben valóban megépült, amelynek bazilika címet és előjogokat is adományoztak. Lourdes azóta is a világ legnagyobb Mária-búcsújáró helyének számít, évente több mint félmillió zarándok látogat el ide.

Szent Bernadette 35 évesen csonttuberkulózisban halt meg. Több mint 30 évig nyugodott a nevers-i kolostor temetőjében, amikor boldoggá avatásának előkészületei alatt az egyházi hatóságok felnyitották a sírját és meglepődve tapasztalták, hogy „az oszlás legcsekélyebb jele sem volt tapasztalható, az idő nem hagyott nyomot, úgy látszott, mintha aludna”.

A legendának Magyarországon is jelentős hagyománya van. Sok katolikus templomban megjelentek különböző ábrázolások, amelyeken Bernadette Mária előtt térdepel. A csodaforrásnál azóta is előfordulnak tudományosan megmagyarázhatatlan gyógyulások, amelyet a gyógyító forrásnak tulajdonítanak.

Mi a betegség?

A betegséget legegyszerűbben az egészség hiányával definiálhatjuk. Az egészség pedig a WHO szerint az ember testi, lelki és szociális jólétét jelenti és nem csupán a betegség vagy fogyatékosság hiányát. Az egészség nem csupán cél, hanem egy erőforrás, melyet a mindennapokban használunk.

Az egészség dimenziói, melyet  bio-pszicho-szociális modellként is szokás emlegetni:

  • biológiai egészség: szervezetünk megfelelő működése
  • lelki egészség: béke és kiegyensúlyozottság, a problémákkal való megküzdés képessége
  • szociális egészség: másokkal való kapcsolatok kialakításának egészsége, a személy a társadalomban megtalálja a helyét és számításait.

A tudomány és a technika fejlődése, a régen milliókat fertőző betegségek visszaszorulása ellenére betegségek napjainkban is különös jelentőséghez jutnak. A betegségek okozta terhek érintik a hozzátartozóikat, az egészségügyi rendszert, ezáltal pedig az egész közösséget is. Ezen a napon mindannyian legalább egy percre gondoljuk a betegekre, az ő hozzátartozóikra és mindazokra, akik gondozásukban, kezelésükben szerepet vállalnak.

Hasonló cikkek

Ha kérdése van, hívja ügyfélszolgálatunkat

Az alábbi időpontokban hívható:
hétfő-péntek7:30-20:00

Nyitva tartás a személyes ügyfélszolgálatunkon

Ügyfélszolgálatunk az alábbi nyitvatartási időben várja Önt
(1138 Budapest, Váci út 135-139. OTP Bank fiók):
Hétfő: 8.00 - 17.00
Kedd - péntek: 8.00 - 16.00

Foglaljon időpontot kollégáinkhoz!

Ha előre foglal időpontot, akkor a Váci úti ügyfélszolgálatunkon várakozás nélkül fogadjuk, az Önnek megfelelő időpontban (legkorábban 2 munkanap múlva).
Az időpontfoglalást egyszerűen, online elvégezheti az alábbi linkre kattintva.

Időpontot foglalok

Emellett ügyfélszolgálatos kollégáink rendelkezésére állnak:
- telefonon (H-P: 7.30-20.00),
- e-mailben,
- és chat-en (H-P: 8.00-18.00) keresztül is.

Számlák személyes leadása:

OTP Egészségpénztári számláit várakozás nélkül, egyszerűen leadhatja az ügyfélszolgálaton elhelyezett számlagyűjtő dobozban (1138 Budapest, Váci út 135-139. OTP Bank fiók).

Cím:
1138 Budapest, Váci út 135-139. (OTP Bank fiók)
Levelezési cím:
1369 Budapest 5. Pf. 362
Nyitvatartás:
Hétfő: 8.00 - 17.00
Kedd-péntek: 8.00 - 16.00
E-mail cím:
info@otpep.hu
Bankszámlaszám:
11703006-20411440
Adószám:
18105564-2-41
További oldalak:
www.otpportalok.hu
www.golyavaro.hu
www.facebook.com/otpep
www.instagram.com/otpep
www.youtube.com/user/otppenztarak